James Joyce: Ulysses
James Joyce ír születésű, Dublinban, Zürichben, Párizsban és Triesztben élő, örökké vándoroló szerző nem szerepel sehol szabadkőművesként. Sőt, életrajzírói említik is, hogy pártnak, tömegmozgalomnak soha nem volt tagja, ellentétben főhősével Leopold Bloom-mal, aki a Sinn Feintől a szabadkőmúvességig mindenbe, amibe cask lehetett. belépett.
James Joyce Ulysses című munkája 1922-ben jelent meg, és azonnal irodalmi botrány lett. Közel ezer oldalon nem szól látszólag semmiről, másrészt mondatfűzése, nyelvtani szerkezetei nehezen érthetők. Sok helyütt a központozás is hiányzik, nehéz kideríteni, mikor ki beszél, vagy elválasztani a gondolatokat, fantáziákat a tényleges cselekménytől. Technikája, mely a korábbi regényírás tagadása, csak a prózairodalomban volt előzmény nélküli, más művészi ágakban próbálkoztak már hasonlókkal. Leginkább a festészet volt az, mely megpróbált hozzátenni valamit a fényképen is megörökíthető valósághoz. Legelső regényét (ifjúkori önarckép) még maga Joyce is hagyományos technikával írta.
Az Ulysses-t kíváncsiságból sokan olvasni kezdik, de kevesen olvassák el egészen a végéig. Elemzői mind a mai napig azon vitatkoznak, vajon komolyan gondolta-e az író a könyvet. Az egyik oldal, pl. az angol irodalom hiteles ismerője Szerb Antal azt állítja, a könyv csupán blöff. „És mivel nagy tekintélye van azon íróknak, akiket senki nem ért, de senki nem meri bevallani, hogy nem érti, népszerű lett, és sokan komolyan veszik.” A másik oldal mélyebb értelmet próbál kihámozni belőle, és elemzi mind a mai napig. Táblázatokat, vázlatokat készítenek belőle, keresztrejtvényszerűen keresik a megoldást, vonják a párhuzamot az ötletadó görög eposszal, az Odüsszeia-val helyszínekben, szereplőkben. Szerkezete pl. pontosan egyezik vele (három fő rész, 18 epizód) és Joyce az egyéb megfeleléseket is aprólékos következetességgel dolgozta ki. Megfeleltetések vannak a szereplők közt is.
Számos irodalmi társaság, felolvasó kör elemzi ezeket az összefüggéseket, sőt az 50-es évek óta világszerte Bloomsday néven ünneplik azt a napot is (1904. június 16. csütörtök, reggel 8-tól éjjel kettőig), amikor a képzeletbeli történet játszódik. Reggeli vásárlással, délelőtt temetéssel, majd munkahelyi beszélgetésekkel, délutáni csavargással és esti mulatsággal telik a nap. A kocsmában egy verekedés után Bloom az egyik sérültet halott fia helyett fiává fogadja, hazaviszi, majd az otthon, férjére váró asszony monológjával végződik a dublini hirdetési ügynök egy napja.
A regény főhőse Leopold Bloom szabadkőműves. Kérdés akkor, hogy az Ulysses minek tekintendő. Szabadkőműves regénynek? Vagy éppen szabadkőműves ellenes vagy legalábbis szabadkőműves éget gúnyoló írásnak? (Mert erre is utalnak nyomok.)
Ennek eldöntésére a könyv teljes terjedelmét véve alapul. megszámoltam a szabadkőműves kulcsszó előfordulását Eredmény: 14. Sok ez vagy kevés?
Közel ezer oldalon mondhatnánk azt, hogy 14 kevés, de…
Hány olyan könyv van, ahol az eredmény 0 lenne? Becslésem szerint ez megint a világirodalom min. 95 %-a.
A könyv 14 alkalommal[1] tesz említést a szabadkőművességről. Legtöbbször csak magát a szót említi, minden összefüggés nélkül, ami nem szokatlan, hiszen a regény nyelvezete a szabad asszociációkra és belső monológok rendszerére épül. Gyakran előfordul, hogy csak bedob egy képet, egy szót, majd továbblép anélkül, hogy magyarázatot adna rá, miért.
Pl.
6. fejezet (Hádész) 128.oldal – a temetésen
„Mr. Bloom komoran bólintott, belenézve a véraláfutásos, nyugtalan szemekbe. Titkos szemek, titkolódzó vizsga szemek. Szabadkőművesé gondolom. Nem biztos”
8. fejezet (A Laisztrügonok) 190. oldal – Bloom mondja
„Hogy fújt a szél akkor éjjel, mikor mentem érte, páholy-összejövetel volt aznap a lottó-jegyek miatt a Goodwin koncert után a városházán, a felső szalonban vagy tölgyfa teremben.”
8. fejezet (A Laisztrügonok) 217. oldal – Bloomról mondják a munkahelyén
„- A hirdetésekből nem telne tejszínre. Az piti dolog.
– Hát akkor? – firtatta tovább Davy Byrne, és otthagyta a könyvét. Nosey Flinn, mint valami bűvész, valamit hókuszpókuszolt a kezével a levegőben. Hunyorított.
– Szabadkőműves – mondta
– Igazán? – csodálkozott Davy Byrne.
– Úgy ahogy mondom – bizonykodott Nosey Flynn. – Ősi szabad bevett rend. Nap, élet, szeretet, frász. Azok nyúlnak neki a hóna alá. Pontosan elmondta a múltkor valaki … öö …különben nem is fontos, hogy ki.
– Ez biztos?
– Ó, egy nagyon előkelő rend – mondta Nosey Flynn. – Aki bajban van, annak azonnal ott vannak mellette. Ismerek egy pofát, mindenáron be akar lépni, de hát fallal vannak körülvéve. Én mondom, hogy volt eszük, hogy nőket nem vettek be.
Davy Byrne mosolybólintott:
– Iiieeen!
– Volt egy nő – mesélte Nosey Flynn -, az elbújt egy állóórába, hogy kilesse mit csinálnak. De fene ott eszi, nem kiszagolták, és ott helyben letétették vele a nagymesteri esküt. Az egyik Saint Legers páholyban volt ez, Doneraile-ban.”
Itt mellette érvelő bizonyítékot találhatnánk, hiszen ez a történet leginkább csak szabadkőművesek közt ismert, profánok ritkán tudnak róla. Ha azonban figyelmesebben újra olvassuk, kiderül, a sztori sok helyen pontatlan. A hölgyet Lisabeth St Leger-t (tehát nem a páholyt nevezték így) nem nagymesterré, hanem inassá avatták. A történet valóban Írországban játszódott 1712-ben, de nem Doneraile-ban, hanem Viscount Doneraile (a hölgy apjának neve volt) házában. Nem egy állóórában bújt el Elisabeth, hanem a Doneraile Ház (akkoriban lakásokon is rendeztek összejöveteleket) egy szomszédos szobájában. Igaz, volt egy másik hölgy akivel egy állórában egy ugyanilyen történet esett meg, de az az Egyesült Államokban történt, tehát láthatóan több történet keveredik.
Ugyanakkor figyelemfelkeltő a félművelt profánok beszélgetése a rendről, tükrözve azokat a hiedelmeket (azok nyúlnak neki a hóna alá, másként nem telne neki tejszínre, aki bajban van, annak ott vannak mellette stb. a szokásos összeesküvés elméletek).
Másrészről viszont, azt is lehetne mondani, hogy a hibákat az író szándékosan tette bele a szövegbe, hogy a profánok locsogásait ábrázolja. Ez azonban nem valószínű, mert hibákra, pontatlanságokra (jelek, Sinn Fein) a későbbiekben lesz majd még más példa is.
8. fejezet (a laisztrügonok) 224. oldal – Bloom az utcán sétál
„Sir Frederick Falkiner bevonul a szabadkőműves-k szent csarnokába. Ó Ízisz! Ó Ozirisz! Miután jól beebédelt az Earlsfort Terrace-on,”
9. fejezet (Szkülla és Kharübdisz) 228. oldal – kideríthetetlen szövegkörnyezet
„Dunlop, a Bíró, mindnyájunk között a legnemesebb római, A. E. Arval, a Kifejezhetetlen név, egek magasságaiban, K. H. a mesterük, kinek kiléte nem titok a beavatottak előtt. A nagy fehér páholy testvérei mindig tettre készen várják, vajon nem kell-e valakin segíteni.”
12. fejezet (A Küklopsz) 372. oldal – kideríthetetlen szövegkörnyezet
„Mi a nyavalyán töri a fejét az a rohadt szabadkőműves – tűnődik a polgártárs -, hogy ott szaglászik föl-le, föl-le az utcán?”
15. fejezet (Kirké) 545. oldal – párbeszéd
„BLOOM (nők bálványa, moaréselyem tükrű szmokingban, kék szabadkőműves jelvény a gomblyukában, fekete csokornyakkendő…) Hölgyeim és uraim, igyunk Írországra, hazánkra és hazánk szépeire.”
15. fejezet (Kirké) 555. oldal – két rendőr megállítja
„BLOOM (begyullad, kalap vissza, hátralép, aztán szíve táján markolász, és derékszögben felemelve jobb alsókarját, tiszteleg, és a szabadkőművesek jelét mutatja).”
Más tévedések is felbukkannak, a következő részben ismeretlen jel leírását olvashatjuk. De elképzelhető, hogy olyan jelet ír le Joyce, amit ő maga nem látott, hanem elbeszélés alapján, másodkézből vett át:
15. fejezet (Kirké) 614. oldal – a kuplerájban
„BLOOM (svengali szőrmebundájában, összefont karral, homlokában napóleoni tincs, hasbeszélő-ördögűző sasszemekkel az ajtóra mered. Aztán egyenes bal lábbal előrelépve ujjával kényszerítő szabadkőműves jelet mutat, jobb karját bal válláról lecsúsztatva) Távozz innen, el! Bárki vagy!”
15. fejezet (Kirké) 659. oldal – a kuplerájban Bloom vita közben
„a maga műintézetének pártolói. Urak, akik megfizetik a bért. (szabadkőműves jelet mutat’) Ért engem?”
A következő szövegrészt szarkasztikusnak érzem.
15. fejezet (Kirké) 663. oldal – Hetedik Edward
„…Piros nyalókát szopogat. A szabadkőművesek fenséges és makulátlan Nagyválasztottjának palástját viseli vakolókanállal és köténnyel, rajta ’Made in Germany’. Bal kezében habarcsvödör, felirata: ’Défense d’uriner’. Lelkes ünnepléssel fogadják.”
18. fejezet (Pénelopé) 848. oldal – Molly monológja
„…mert az egész világot telebeszélte hogy zenésítette meg a Vezess ó régi fény-t én adtam neki az ötletét, míg aztán a jezsuiták rájöttek, hogy szabadkőműves a zongorán pötyögtette ki a Vezess ó vezess-t valami elfelejtett operából loptam igen és később a Zinger Fájnokkal vagy hogy a csudába hívják magukat a társaságát kereste be nem áll a szája locsog össze minden hülyeséget ahogy szokta…”
A Zinger Fájnok alatt a feleség valószínű az angol ellenes, Írország függetlenségéért küzdő Sinn Fein csoportot értette, ami a regény idején (1904) még nem, de a regény írásakor (1922) már létezett. Pontosan 1905-ben alakult, és Joyce említi is, hogy a magyar zsidó származású Bloom, aki többek között „lelkes ír hazafi”, a Sinn Fein tagja is volt.
18. fejezet (Pénelopé) 881. oldal – Molly monológja
„…majd beállít hogy kirúgták a Freemantől is meg mittudomén még honnan a Singer Feinek miatt meg a szabadkőművesség miatt aztán meglátjuk, hogy az a törpe emberke akit mutatott nekem ahogy tocsogott szegényke az esőben egy szál egyedül a Coadys Lane táján majd kihúzza-e a vízből…”[2]
Felmerül a kérdés, hogy akkor mégis hogyan kerültek a regénybe ezek az odavetett, de azért mégiscsak jelen lévő utalások. Sok elemző azt állítja, hogy Joyce a századelő ír polgárság életét akarta ezzel a könyvvel ábrázolni. Lehet, úgy gondolta, a szabadkőművesség mint az életforma része, hozzátartozhatott egy dublini polgár mindennapi életéhez.
[1] Alábbiakban csak 13 említést idézek, 14-diknek számolom, hogy egy alkalommal Leo Taxil neve is felbukkan, ami persze a szerzőnek akár szabadkőműves ellenes érzéseit is tükrözheti. Taxil eleinte katolicizmus-ellenes írásaival vált ismertté. 1881-ben belépett a francia szabadkőműves páholyba, de néhány hónappal később viselkedésemiatt kizárták.184-ben, színleg visszatért a katolikus egyházba, majd kampányba kezdett a szabadkőművesek ellen, a páholyaikat sátánimádattal vádolva, és egy szabadkőműveseket támadó újságot is kiadott, La France chrétienne anti-maçonnique címmel. Taxil 1897 áprilisában egy előadásán bejelentette, hogy vádjai koholmányok voltak. A hallgatósága meg akarta lincselni, amikor elhagyta a termet, és egy rendőrnek kellett elkísérnie egy közeli kávézóig. Taxil önleleplezése után ó vidéken élt egészen 1907-ben bekövetkezett haláláig.
[2] Fenti idézetek a mű 1974-es (Európa kiadó) kiadásából valók, Szentkuthy Miklós fordításában