Békefi Eszter: Diszkrét páholyok

Szabadkőműves építészet Magyarországon

Archív fotó a Grossmuth páholy Hunyadi téri műhelyéről. Amikor az 1860-as évektől ismét legálisan működhettek a páholyok, már a munkák nagy részét bérelt, illetve egy-egy páholy saját tulajdonában lévő

A páholy szó a szabadkőműves-terminológiában a testvérek legkisebb szervezeti egysége, amelyet minimum hét fő hozhat létre, ugyanakkor titkos összejövetelek helye is. A‑név eredete a középkori építő céhekre nyúlik vissza, ezeket nevezték franciául loge-nak, angolul lodge-nak. A‑név eredetileg azt a bodegát jelölte, amelyet a mesterek az építkezés mellé állítottak fel a szerszámok, anyagok tárolására, ide menekültek a munkások a tűző nap és az eső elől. Régen a kőműves (mason) egyszerre jelentette az építészeket és a kőfaragókat, akik egy-egy nagyobb építkezésre számos helyről gyűltek össze. Különleges tudásukat sokra értékelték, a mestereket nemeseknek kijáró tisztelet övezte. A‑városról városra vándorló, olykor idegen földről is érkezett kőművesmesterek céhei, a páholyok a kultúra fontos terjesztői voltak.

A szabadkőművesség eredete — ha csupán a szigorúan ellenőrizhető történelmi adatokat vesszük figyelembe — ezekre a páholyokra vezethető vissza. A‑17. század elején a ténylegesen dolgozó, úgynevezett operatív masonok az érdekes eszmecserék, de még inkább az anyagi támogatás reményében összejöveteleikre műkedvelő építészeket is meghívtak, ők voltak az úgynevezett accepted masonok, ahogy a szabadkőművesek első forrásaikban nevezték őket: Free and Accepted Masonok. Idővel az operatív páholyok mellett megjelentek az új, úgynevezett spekulatív páholyok, amelyek már nem vettek részt építkezéseken. Ezek a leginkább baráti körökhöz hasonlító társaságok kocsmákban, tavernákban találkoztak. A‑páholyok eleinte annak a fogadónak a nevét vették fel, ahol tagjaik találkoztak. Egy ilyen vendéglőben, a Lúdhoz és rostélyhoz címzettben alakult meg 1717-ben az angliai nagypáholy. A‑történészek hagyományosan ezt a dátumot nevezik modern a szabadkőművesség kezdetének.
Nem valószínű azonban, hogy a magyar szabadkőművesek is ilyen jellegű helyeken tartották volna első összejöveteleiket. Egyrészt erről semmilyen forrás nem áll rendelkezésre, másrészt a szabadkőművesség magyarországi megjelenése idején nem volt még hazai kocsmakultúra. A‑legkorábbi olyan találkozóhely, amelyet a forrásokban említenek, Fejérváry Gábor házában volt, Eperjesen. Fejérváry nevét ma leginkább antik tárgyakból álló kitűnő műgyűjteménye kapcsán szokás említeni, amelyet tanítványa és fogadott fia, Pulszky Ferenc örökölt. (Az a Pulszky Ferenc, aki egyébként később a kiegyezés utáni kultúra egyik fő mozgatórugója, mellékesen a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy nagymestere volt.) Az első magyar páholyok között számontartott eperjesi Az erényes utazóhoz nevű páholy műhelye a forrás szerint külön lejáratú pincében, egy háromszor három méteres kockás padlózatú helyiség volt, kékre festett falakkal és a világtájak jelzésével. Ez a helyiség bizonyára hasonló lehet(ett) ahhoz a pincekápolnához, amely a budatétényi Jókai Mór utcában ma is látható. A‑régebbi szakirodalomban ezt „ismeretlen rendeltetésű, ún. pincekápolnaként” említik. Ma már egyre inkább elfogadott tényként kezelik, hogy a copf stílusú kápolnát szabadkőműves célokra építették. Feliratai: ES LEBE DIE FREUNDSCHAFT a bejárat felett és FÜR SICH UND NACHKÖMLINGE az oltáron. Az Éljen a Barátság feliratot nem nehéz összefüggésbe hozni a szabadkőművességgel, már csak a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelmondattal való rokonsága miatt sem.
A magyar arisztokrácia bekapcsolódása a társaságba sokáig meghatározta a szertartások helyeit, ők adtak otthont ugyanis a testvéreknek kényelmes palotáikban. Ez a forma lehetett általános a 19. század közepéig. Kérdés, vajon a kastélyok ilyen funkciója befolyásolta-e építészeti formáikat, vagy csupán már az angol tavernákban is használt ideiglenes kellékekkel díszítették, illetve jelölték ki a páholyokat a kastélyok kisebb–nagyobb termeiben. A‑válasz meglehetősen nehéz, ám álljon itt két elgondolkodtató példa.
Az első még a korai időkből. Ma a bécsi városi múzeumban található egy festmény, amely az egyik legelőkelőbb bécsi páholy, a Zur gekrönten Hoffnung (A‑megkoronázott Reményhez) mozgalmas életét mutatja be. A‑festményen szereplő páholytagokat azonosították. Hírességei: a jobb szélen ülő Mozart, aki épp Schikanederrel beszélget, a bal szélen álló figura Johann Nepumuk Esterházy, az előtérben ülő, kezet fogó alak Esterházy Miklós és hátul a szivárványnál vörös ruhában a páholy főmestere, Esterházy János. A‑páholy, ahol ülnek, egy téglalap alakú terem, kétoldalt négy-négy pilaszterrel keretelt ív, a‑két-két szélsőn trófeaszerűen elrendezett szabadkőműves szimbólumokkal, a két középsőt antik istenek fülkeszobraival díszítve. A‑terem végén két oszlop és háromlépcsős emelvény. A‑páholy hátsó falán a festmény a páholy nevére utal, a szivárvány a remény és a Nap, amely megkoronázza. A‑terem építészeti kidolgozása nem különleges, még az is lehetséges, hogy csak a korban igen gyakori ideiglenes díszleteket látunk. Ebből kiindulva nem tűnik alaptalannak az a feltételezés, hogy például anno a kismartoni Esterházy-kastélynak is volt ehhez hasonlóan berendezett terme. Kismartonban aktív szabadkőműves élet folyt, erre utal az is, hogy az 1802-ben ide szerződtetett Hofkammerernek, Carl Maurernek több rajza is fennmaradt a Varázsfuvola helyi előadásának díszleteiről.
A második példa a dégi Festetich-kastély. Kismartonhoz hasonlóan ez a kastély is fontos szabadkőműves-központ volt. Gróf Festetich Antal az 1780-as években lépett be a pesti Nagyszívűséghez páholyba. Később közeli barátja és támogatója volt Aigner Ferenc Ádámnak, aki az 1795-ös betiltó rendelet után megpróbálta összegyűjteni a megszüntetett páholyok iratait. Amikor Aigner 1805-ben pénzügyi zavarokkal küzdött, Festetich megvásárolta tőle ezeket az iratokat, és később dégi kastélyában helyezte el őket. (Ugyanitt volt a mára elveszettnek tekintett, különböző közgyűjteményekbe felosztott híres szabadkőműves-könyvtára is.) A kastély Pollack Mihály tervei alapján készült, 1815 és 1819 között, jellegzetessége az oldalrizalitba tett, átlós fülkékkel bővített ovális díszterem. Nem nehéz rájönni arra, hogy a Magyarországon formai előzmény nélküli jelenség oka a megrendelő különleges kívánsága volt. Gróf Festetich Antal arra kérhette sz építészt, hogy olyan reprezentatív termet készítsen, ahol a munkákat úgy lehet megtartani, hogy a kastélyban egyébként folyó élet ezt ne zavarja. Ha valóban így történt, akkor ez az első jele annak, hogy a szabadkőműves eszmék gazdagították a magyar építészettörténet formakincsét is. A‑jelenleg felújításra váró kastély külsején is volt szabadkőműves utalás: a külső lunettákba illesztett napmotívumok.
Elgondolkodtató, hogy Nyugat-Európában számos kertről kimutatták, hogy szabadkőműves célokra használták, olykor egyenesen e célra vagy hasonló eszmék által vezérelve tervezték. Feltehető, bár erről pontos adatok jelenleg nem ismertek, hogy Magyarországon is több angolkertnek volt szoros, ám rejtett kapcsolata a titkos társasággal. Példának adódna a már említett két kastély, Kismarton vagy Dég kertje, de számításba jöhet például a tatai Esterházyak Charles Moreau által tervezett, műromokkal ékes kastélyparkja. A‑misztériumvallásoktól örökölt több lépcsős beavatási szertartás egyes állomásait még ma sem nehéz odaképzelni a töredékesen fennmaradt kert útjaira és különleges épületeibe.
A 19. század második felében a szabadkőműves-páholyok „familiáris” jellegű, kastélyokban tartott összejövetelei helyett egy új, a városi polgárság igényeinek jobban megfelelő forma terjedt el, hiszen ez az a kor, amikor a szabadkőműves-testvériséghez a harmadik rend tagjai egyre nagyobb számban csatlakoztak, s amikor az arisztokraták is városiasabb életet kezdek élni. Az 1860-as évektől ismét legálisan működhettek a páholyok, ekkor már a munkák nagy részét bérelt, illetve egy-egy páholy saját tulajdonában lévő helyiségekben tartották. Ismert, hogy például a Magyarországi Nagyoriens a Hungária szállóban bérelt két lakosztályt, a Symbolikus Nagypáholy a mai Bajcsy-Zsilinszky úton székelt, a Grossmuth páholy pedig 1889-ig a Hunyadi téren. Ennek lényeges következménye volt, hogy a páholytagoknak nem kellett alkalmazkodniuk vendéglátójuk biztonsági érdekeihez. Hiszen a szabadkőművesség, titkos szervezet lévén, amikor egy tag házában vendégeskedett, vagy olyan rejtett helyiségeket használt, mint Fejérváry Gábor pincéje, vagy a budatétényi kápolna, egyáltalán nem jelölte (illetve csak ideiglenes kellékekkel) a termet, ahol a munkák folytak. Attól kezdve, hogy a páholyok külön erre a célra vettek vagy béreltek egy-egy lakást, kialakulhatott összejöveteleik helyszínének jellegzetes építészeti formája.
A kiegyezéstől a millenniumig tartó időszakból több páholy is ismert. Értelmezésükben a szertartáskönyvek segítettek, mert erre a korra már kikristályosodott rend uralta a páholymunkák ceremoniális részét éppúgy, mint a páholy formáját. Egy páholy hagyományos elrendezését jól mutatja a Grossmuth páholy műhelyéről fennmaradt fotó. A‑hosszúkás alakú terem „keleti” része látszik. A‑páholyoknak a bejárattal szemben levő részét keletnek nevezték, függetlenül a páholy valós tájolásától. A‑négy égtáj — hasonlóan például a keresztény templomokhoz — itt is fontos szimbolikus jelentőséggel bír. A bejárattal szemben a három lépcsőfokkal megemelt pódium van. A‑lépcsők mindig a fokozatokban elérhető bölcsességet jelentik. A‑baldachin alatt lévő háromszögletű asztal mögötti trónuson ült a páholy nagymestere, a mellette levő székekre az előkelő vendégeket ültették. Oldalt a pódiumon, lent a korlát alatt és nyugaton, a két oszlopnál, a főbb tisztviselők kiemelt helyei voltak. A‑páholytagok a kétoldalt levő padsorokon foglaltak helyet. Érdekes megfigyelni a páholy mennyezetén körbefutó függönytartót. Erre azért volt szükség, mert bizonyos kiemelt munkák alkalmával — az előírások szerint — a falat másféle drapériával kellett bevonni, így például a mesterré avatáskor fekete drapéria borította a falakat, ezüst könnyekkel. A‑műhely fontos kelléke volt még az előtérben álló a harmónium. A‑páholymunkák zenei kísérete leggyakrabban Mozart darabjai voltak. Sokszor adták elő a Varázsfuvola részleteit, de bizonyára gyakorta játszottak ismert szabadkőműves-daloskönyvekből is. Szimbolikus jelentősége volt még a spalettáknak, amelyek teljes sötétséget biztosítottak a munkák alatt. Gyakori volt, hogy egy-egy műhelynek nem is volt ablaka. A‑titkok védelme mellett fontos volt ez azért is, mert evvel fejezték ki, hogy a munkáknak a világ zajaitól távol, a világi élettől függetlenül kellett végbemenniük. A‑páholybelső díszítésében fontos jelentése van a fekete-fehér kockás padlónak, a csillagokkal díszített mennyezetnek, a keleti falra festett Napnak és Holdnak, és a főmester trónusa feletti hexagrammának. A‑sok kocka az isteni adományok bőségét, a két szín pedig az emberi szerencse, illetve a világ dolgainak kétarcúságát jelentette. A‑csillagok az ég, a felfelé törekvés szimbolikáját kísérik, így a páholy az egész világot, az univerzumot utánozza.
A Grossmuth páholy Hunyadi téri műhelye stílusában jól tükrözi a korabeli polgárság ízlését. A‑Thonet-székek, az esztergált gyertyatartók és a húzott drapériák alkalmazása a páholyt könnyen beilleszthetővé teszik a fővárosi századvég kávéházainak, illetve egyéb nyilvános találkozóhelyek enteriőrjeinek sorába. Sokkal egyénibb elképzelésekről tanúskodik az 1896-ban megépült Podmaniczky utcai páholyház. A‑páholyház műhelyeinek egyiptomizáló elemei találó és — a historizmus korában egy reprezentatív épülethez illő — „szükséges” rátalálás volt a saját stílusra. Formavilágának európai párhuzama az edinburghi Queen Streeten álló páholy belső kialakítása.
A századforduló a magyar szabadkőművesség fénykora. Ez volt az a kor, amikor a legkevésbé sem volt veszélyes szabadkőművesnek lenni, már nem volt olyan nehéz viselni a katolikus egyház átkát, és még nem, vagy kevésbé hallatták hangjukat azok, akik az 1920-as évektől „elalvásra” kényszerítették őket. Ebben a korban merült fel először Magyarországon, hogy az, ami Európa más részein már a 19. század elejétől általános volt, az itthon is megvalósuljon, ti. egy állandó páholyház építése. Ez már egészen más igényeket feltételez, így például nagyobb szervezettséget. Ennek alapja az 1886-ban egyesült János-rendű és skót rítusú páholyok által megalakított Magyarországi Symbolikus Nagypáholy. A‑19. század végén élénk páholyélet volt az egész országban. Erről tanúskodnak a korabeli szabadkőműves újságok, mint a Szabadkőműves Figyelő, vagy a Kelet című lapok. A‑társaság anyagi erejét mutatja, hogy a felvilágosult gondolkodást terjesztő, illetve jótékonysági intézmények egész sorát támogatták ebben az időben. Csak néhány jellemző példa: Párbajellenes Liga, Önkéntes Mentő Egylet, Hülyéket Gondozó Egylet, Háziipari Egylet (Corvin Mátyás-páholy), Erzsébet Népakadémia (Erzsébet-páholy), Szabad Lyceum (Könyves Kálmán-páholy). Ebből a felsorolásból is látszik, hogy miért lehetett szükség és természetesen lehetőség az eddigi néhány teremből álló páholyokon kívül olyan épületre, amely egy önálló, nagy szervezet igényeit is képes kielégíteni. Az építésznek írt megrendelői kívánságlista szerint az épületbe három szentélyt és két műhelyt terveztettek. Ez mutatja azt a szokást is, hogy míg régen az egyes páholyoknak saját helyiségük volt, most több páholy dolgozott ugyanott, meghatározott idő és terembeosztás szerint. A‑páholyházban ezenkívül volt még ebédlő, ahol a munkák után tartott „vakolásokat”, azaz kedélyes beszélgetéseket tartották, egy bérbe adható étterem, könyvtár, társalgó és játékszoba, valamint hivatali szobák, és minden olyan, ami egy székházban egyébként is lenni szokott. Ez épült meg, sok huzavona után a Podmaniczky utcában, és áll ma is, habár a régi funkciójától megfosztva. 1950-től a Belügyminisztérium használta. később eladták, ma üres. Szóba került lebontása is, de műemléki státusa miatt ettől elálltak. Így valamikor talán szálloda lesz. Mindenesetre tény, hogy a rendszerváltás után újjáalakult Magyarországi Symbolikus Nagypáholy máig is reménytelenül küzd az államosított székház visszaszerzéséért.
A páholyház kívülről ma alig különbözik a körülötte álló bérházaktól. A‑századfordulón készített fotón azonban még régi dicsőségében tündököl. A‑rusztikázott földszinti rész zárókövein egyiptomizáló női hermák voltak. Ezek, és a főhomlokzat bal oldali, leghangsúlyosabb részének timpanonján ülő szfinx adott egyiptomi jelleget az alapvetően neoreneszánsz épületnek. Érdekes, hogy a homlokzat többi olyan hangsúlyos helyére, ahol szimbólumokat kívánnánk, semleges díszítések kerültek. Így például a sarkon álló címerpajzs üres, az alatta levő szoborfülkébe sosem került szobor, a nagy timpanon alatt lévő kicsibe virágcsokrok kerültek, a második, főhangsúlyos emelet ablakainak aedikuláját rocaille díszíti, a falon elszórt stukkódíszeknek sincs semmiféle szimbolikus jelentése. E‑hiányzó tartalmaknak talán éppen az lehetett a magyarázata, hogy a szabadkőművesek mindig nagy tartózkodást mutattak szimbólumaik mutogatásában. Az egyszerű járókelő csak annyit tudott, hogy mi ez az épület és mikor lett kész. Csak a legfigyelmesebb járókelők vették észre a tetődíszeket az urnák és a bábkorlátokat díszítő mellvédek mögött. A‑földgömbre támaszkodó szfinx mellett az épület másik fő dísze a négy bagoly tartotta éggömb, amelyen a zodiákus jegyek vonulnak. Ennek talapzatán van a legfontosabb szabadkőműves-jel, az egymásra helyezett körző és derékszög, és ezt koronázza meg az istent jelképező sugárzó háromszög.
Számos épület van Budapesten és az ország más városaiban is, amelyeknek köze volt(van) a szabadkőműves-testvériséghez. Nyitott szemmel járva a tájékozott olvasó ma is a titkos társaság nyomára lelhet.