Békefi Eszter: A porcelán mopszlikutya esete

Szabadkőműves utalások műtárgyakon I. rész

Porcelán mopszlikutyák. Titkos jelentésüket csak a beavatottak ismerték.

Mik a szabadkőműves páholyok? Baráti társaságok laza kötelékben szerte a világon, titkos tanokat hirdető csoportok hagyományőrző rendjei, helyek, ahol komoly dolgokról lehet eszmét cserélni, akár más társadalmi és vagyoni helyzetben lévő, jóakaratú emberekkel. Míg a szabadkőművesség eszméi a felvilágosodáshoz, illetve a liberalizmushoz, addig története a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartásához kötődik. Mint afféle gyanús titkos társaságot azokban a korszakokban tűrték, sőt akár támogatták is, amikor elég engedékenyek és magabiztosak voltak a hatalom birtokosai ahhoz, hogy az efféle nem könnyen ellenőrizhető zártkörű klubokat elnézzék. Ezt bizonyítandó elég, ha számba vesszük, mikor volt legális és mikor volt hivatalosan betiltva a szabadkőműves társulás Magyarországon. A‑hazánkban 1749-től kimutatható rend 1795-ben a Martinovics-féle összeesküvés után oszlott fel először. Ezután 1848-ban alakult hivatalosan néhány rövid életű páholy, majd a kiegyezés után lendült fel a szabadkőműves mozgalom, amelyet először 1919-ben, majd 1920-ban tiltottak be. A‑magyar páholyok 1945-től ismét legálisan működtek, de 1950-től a rendszerváltásig ismét a „tiltjuk” kategóriába kerültek. A‑magyar történelmet ismerve azonnal feltűnik, hogy nem a politikai irányvonalak, hanem a hatalom totális birtoklására való törekvés szabott gátat a szabadkőművesség legális működésének.
A jelen kor e szempontból (is) elég szabadnak és demokratikusnak látszik. A‑Magyar Szimbolikus Nagypáholy 1989-ben alakult újjá. Azóta számos páholyt alapítottak, és a magyar szabadkőműves élet I. világháború előtti sokszínűsége is kezd lassan visszatérni. A‑rendszerváltás óta a témára vonatkozó számos kiadvány, könyv, újságcikk, sőt magyar nyelvű internetes honlap is elérhető. E‑kor alkalmas arra is, hogy a forrásokon alapuló, tényszerű történeti munkáktól a „világot uraló társaságról” szóló fantazmagóriákig terjedő szabadkőművességről szóló könyvtárnyi irodalom olyan részletkutatásokkal is bővülhessen, mint például a szabadkőművesség és a művészetek kapcsolata.
Miután a témára vonatkozó első komoly, külföldi tanulmányok csak az 1990-es években jelentek meg, a kutatásokról elmondható, hogy még most is gyermekcipőben járnak. Éppen ezért, ha át akarunk lépni a szórakoztató irodalom határain, azaz tényszerűen, tudományosan akarjuk megközelíteni a témát, számos csapda várhat ránk. Óvakodni kell attól, hogy „farkast kiáltsunk” ott, ahol nincs, mert egyrészt a társaság szimbólumai gyakran fellelhetők olyan tárgyakon vagy épületeken, amelyeknek semmi köze nincs a szabadkőművességhez, ugyanis abban a korban keletkeztek, amikor a szimbolikus nyelvnek sokkal nagyobb szerepe volt, mint ma. Sőt, a legtöbb jellegzetes szabadkőműves jelnek volt általános jelentése is. Vegyük például a körzőt, a szabadkőművesség emblematikus jelét. A‑hibátlan kör megrajzolására alkalmas eszköz a középkortól kezdve a geometria, a kozmikus rend és a tervező munkálkodás jelképe. Miniatúrákon gyakran találkozunk vele, amikor a Teremtőt ábrázolják, amint kiméri vele a Földet. Az asztronómia, az építészet és a földrajz megszemélyesítőinek attribútumai közt is gyakran megjelenik. Másrészt, ha egyes emlékeknek sejthetően vannak szabadkőműves konnotációi, de hiányos hiteles tényekre nem támaszkodhatunk, hiba lenne azt mondani, hogy lám ez a szabadkőművesek műve. Magyar példát véve az 1837-től épülő Magyar Nemzeti Múzeum kínálkozik, amelyet az a Pollack Mihály tervezett, akit mintegy húsz évvel korábban a szabadkőművesség híve és fontos támogatója, gróf Festetich Antal dégi kastélyának megtervezésével bízott meg, ahova külön dísztermet terveztetett a páholymunkák számára. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a Nemzeti Múzeum alapítói, első igazgatói és a díszítésén dolgozó festők is szabadkőművesek voltak, akár az a feltételezés kínálkozhatna, hogy a múzeum egyúttal szabadkőműves palota is. Ezt azonban a jelenleg rendelkezésre álló a adatok birtokában tudománytalan lenne állítani, még akkor is, ha feltételezhetően folyt szabadkőműv-tevékenység.
Ha megfordítjuk a kérdést, ugyanaz áll. Számos műalkotás elvesztette szabadkőművesi jelentését, s e történeti tény nélkül is értelmezhető, élvezhető, ám jelentését árnyalja, ha feltárjuk keletkezése körülményeit. Erre a legjobb példa a zenetörténetből Mozart Varázsfuvolája, amely egy olyan remekmű, amelyet azok is kedvelhetnek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy az egy szabadkőművességről szóló opera. A‑mesés történet és a csodálatos zene tulajdonképpen kódrendszer. A‑librettó csakúgy, mint a partitúra, át van itatva egy bonyolult szimbólumrendszerrel, amely a szabadkőműves hagyományok ismerte nélkül nehezen fejthető meg. A‑képző-, pontosabban az iparművészetben, hasonló példa — bár természetesen kisebb kaliberű — a számos variációban ismert, már-már giccsbe hajló, porcelán mopszlikutya esete. Ilyen kutyákkal elvétve ma is találkozhatunk az antikvitásboltok polcain. Megvásárlójuk sokszor nem is sejti, hogy hajdanán milyen előkelő rangjuk volt ezeknek a tárgyaknak. Az úgynevezett mopszlirend 1740-ben alakult Németországban, válaszul az 1738-as pápai kiátkozó bullára, amely a katolikus egyház tagjait óva intette a szabadkőművességtől. Hasonló gesztusokkal ma is találkozhatunk: a betiltott szervezetek más néven, kicsit átalakítva újjáalakulnak… A mopszlirend 1745-ben, Amszterdamban megjelent bemutatkozó könyvének címlapját nézve azonban kilóg a lóláb. A‑metszeten látható beavatási szertartás kellékei — leszámítva a kutyust — azonosak azokkal, amelyeket a szabadkőművesek használtak: a neofita hölgy oltárszerű asztal előtt teszi le hűség-esküjét, egy gyertyákkal körülrakott rituális szőnyegen áll, melléhez kardot szegeznek. Az sem meglepő, hogy nőket is láthatunk a rajzon, ugyanis az eredetileg csak férfiakat tömörítő szervezet ekkorra már — különösen francia hatásra — nőket is felvett sorai közé; a női és férfi tagokat is sorai közé fogadó páholyokat androgün páholyoknak hívták. A‑mopszlik hagyományosan a bátorság és a hűség szimbólumai, ám innentől a szabadkőműves tradíciók részeivé váltak. Bizonyítják ezt azok a porcelánok is, ahol a hagyományos szabadkőművesi öltözetben álló figurák lábainál mopszli áll. A‑német porcelángyárakból kikerülő kutyuskák így diszkréten tudathatták a látogatóval a házigazda szabadkőműves voltát, anélkül, hogy avatatlanok rájöhettek volna a titokra.
A legkönnyebben tisztázható kapcsolat a szabadkőművesség és a művészetek közt az emberekben fogható meg. A‑szabadkőművesek mindig is tisztelték elődeiket, büszkék voltak arra, hogy haladó értelmiségieket tudhattak tagjaik közt. A‑legtöbb róluk szóló ismertető névsorral kezdődik. „Nem mondhatjuk el, hogy kik vagyunk, de lám, ezek a tiszteletteljes emberek mind testvéreink közül valók.” Egy oly sok támadást elszenvedő titkos társaságnak ez az egyetlen esélye, hogy a közvéleményt maga mellé állítsa. A‑listákon mindig szerepeltek művészek. Írók, zenészek mellett festők és építészek is. Néhány kiragadott magyar példa: Than Mór, Benczúr Gyula, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Kernstok Károly. A‑tény önmagában, hogy valamely művész szabadkőműves volt, még nem bizonyítja, hogy művészetük és a rend között lenne összefüggés. Természetesen a megrendelői kör és a testvériség szelleme nyilvánvalóan hagyott nyomokat, ezeket azonban nehezen lehet pontosan feltárni. A‑nagy személyiségek tiszteletének legáltalánosabb formája a róluk szóló portrék gyűjtése. Ezen a ponton már jobban megfogható a két médium kapcsolata. A‑portrék gyakran a gyülekezések színhelyéül szolgáló terem, az úgynevezett páholy legfontosabb díszévé váltak. Ezt a szokást láthatjuk egy 1787-es festményen, ahol a Canongate Kilwinning páholyban éppen „poeta laureatussá” koronázzák a skót nemzeti költőt, Robert Burnst vagy ha bepillantunk az angol társaságokat tömörítő — jelenleg is működő — angliai nagypáholy (Freemasons Hall) üléstermébe.
A szabadkőműves portrék — az utalások direktségét tekintve — több csoportba sorolhatók. Az egyikbe azok tartoznak, ahol a modellt szabadkőművesi díszruhában jelenítik meg. Vegyük szemügyre a már említett londoni Freemasons Hallból Georges Washington képmását. Az amerikai függetlenségi háború főparancsnoka, majd az Egyesült Államok első elnöke a 18. században általános, elegáns amerikai öltönyére furcsa kis kötényt kötött, amelyen körző és derékszögvonalzó van. Kis kalapácsot tartó kezét egy nyitott könyvön nyugtatja, amelyet egy ión oszlopot formázó asztalkára tettek. A‑már kizárólag szellemi munkát végző úgynevezett spekulatív kőművesek e kellékek viselésével mutatják, hogy a középkori katedrálisok építőinek örökösei. Magyarországon az 1949-től nagymesteri tisztet viselő Benedek Marcellről és Gerő Andor főtitkárról maradt fenn közgyűjteményekben ilyen portré. A portrék másik típusa, amikor csak egy-egy közismert szimbólummal utalnak a szabadkőművesi kötelékre. Ilyen például D’Alembert portréja, ahol a felvilágosodás egyik központi alakja, a francia enciklopédia főszerkesztője körzőt tart a kezében. Ehhez hasonló Pálóczi Horváth Ádám portrérajza, amelyet patrónusa és barátja — a szintén lelkes szabadkőműves — Kazinczy Ferenc metszetett rézbe Bécsben 1792-ben. Pálóczi azok közé tartozott, akik egyáltalán nem csináltak titkot abból, hogy szabadkőművesek. Felfedezett titok címmel regényt is írt a szabadkőművesség népszerűsítésére. Portréján személyiségének fontos elemei jelennek meg szimbolikus utalások formájában. A‑modell költői tehetségét emeli ki a lant, a harsona és a babérkoszorú, a portré alsó részén pedig az általánosan ismert szabadkőműves emblémák mellett feltűnik a mitológiai Arion alakja. Akkoriban ugyanis szokás volt felvételkor külön szabadkőművesi nevet kapni, s így volt például Kazinczyé Orfeusz, Pálóczié Arion.
Nem mindig ilyen könnyen ismerhetők fel azonban a szabadkőművesek által rendelt portrék, gyakran ugyanis semmilyen jelzés nincs rajtuk. A‑portré és a rend kapcsolatát olykor csak a kép provenienciája fedi fel, az a tény, hogy egy szabadkőműves gyűjtemény része vagy része volt. Európában számos ilyen kollekció ismert, Magyarországon feltehetően Kazinczy portrégyűjteménye sorolható ezek közé. Fennmaradt továbbá egy 19—20. századi érdekes fotókollekció. Auer Miklós műgyűjtő szabadkőműves emlékekből álló, igen jelentős gyűjteményét 1979-es halála után a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolta meg, amelynek jelentékeny részét tették ki a főként magyar szabadkőműveseket megörökítő fényképek.
A fent említett példák persze messze nem súrolják a művészettörténet csúcsait, de vizsgáljunk meg a bemutatott ismeretek alapján egy igazán nagyszerű festményt, az angol festészet egy gyöngyszemét: Hogarth 1745-ben készült Önarcképét, amelyet a Tate Galleryben őriznek. A‑képen barokkos trompe d’oeilként egy ovális festményen látható a festő mellképe, egy kép a képben, amelyet három vaskos kötetre állítottak, Shakespeare, Swift és Milton műveire, elöl paletta és egy kutya. A‑festmény ars poetica jellegéhez kétség sem fér. Az európai kultúra történetében ritka jelenségnek számít az olyan szoros rokonság, mint amilyen Hogath festészete és a portréra festett könyvek írói közt fennáll. „Színpadi előadásokhoz hasonló képeket akartam komponálni… Arra törekedtem, hogy mondanivalómat úgy adjam elő, mint a drámaíró. A‑kép az én színpadom, a férfiak és az asszonyok az én színészeim” — vallotta a festő. A‑palettán, festészet heraldikus jelén, a „szépség vonala” felirat van, s rajta az a Hogarth által kikísérletezett és tökéletesnek tartott ív, amelya helyes mértéket jelenti, a formák igazi szépségének eredetét. A‑kedvenc háziállat jelenléte a portrékon nem ritka jelenség az angol festészetben, ám itt feltehetően árnyaltabb jelentést is hordoz. A‑kép egyetlen „élő” szereplőivel nem igazán tudnak mit kezdeni az értelmezők, ha nem veszik figyelembe, hogy Hogarth maga is elszánt szabadkőműves volt. Több grafikáján is megjelentek a rend tagjai. Így például azon a gúnyrajzon, ahol az esti összejövetelről világmegváltó tervekkel hazatérő agg testvért „leforrázza a valóság”. Hogarth önarcképe egyidős a német mopszlirendről szóló kiadvány megjelenésével. A‑kutya szerepeltetése a képen nyilvánvalóan a testvériség egyfajta vállalása, annak deklarálása, hogy a szabadkőművesi eszmék jelentős szerepet töltöttek be életében. E‑példán tehát bizonyítottan tetten érhető, hogy a szabadkőművesség, mint háttér igen fontos értelmezést adhat jelentős műtárgyaknak is.

5. III. 4.